DANDY
Több mint egy évtizede foglalkozik a zenék gyűjtésével és a dj-zéssel egyaránt. Ezt követően a rádiózás és a bulik szervezése következett, napjainkban pedig a produceri területeken is szorgalmasan tevékenykedik.
Az első lépések óta megtett több ezer kilométer az éjszakában itthon és külföldön egyaránt, a bulikban szerzett tapasztalatok, és rengeteg dj pultban eltöltött órának köszönhető, hogy több zenei műfajban kalandozik minden egyes fellépése alkalmával és ennek köszönhetően Dandy kifejezetten zeneileg nem kategorizálható lemezlovas és mégis minden alkalommal megtalálja az összhangot a számára legfontosabb „tényezővel" a közönséggel !
Zenei világa hosszú folyamaton ment át, és a mai napig folyamatos változásban van, épp ezért ugyanolyan elfogadott és hiteles a kezei alól hallani egy deep house szettet is mint egy feszesebb tech hangzást.
A bulik zárása és a főidőben való szórakoztatás mellett a legjobban a warm up szerepet szereti, ezek alkalmával többször nyúl a kedvenc műfajához a színtiszta house zenékhez. Őt is a világsztárok előtt bemutatott szettek által ismertük meg és neve mindig garancia a bulik sikeres kezdéséhez.
A leglátványosabban és leggyorsabban feltörekvő, a szakma által is elfogadott „új" generációs lemezlovasként hamar bekerült a neve az itthoni dj elit névsorába és kollégái is mind elismerően nyilatkoznak munkásságáról.
Pályafutása során szinte az összes magyarországi klubban és diszkóban fellépett, melyekbe mind máig rendszeresen visszahívják.
Több jelentős hazai klub-ban házigazda szerepben is dolgozott.
A New Generation ZTM, a The Debut és az I Love Deep party sorozatok állandó lemezlovasa volt. Ezeknek a sorozatoknak rengeteget köszönhet, melyek fejlődésével a Dandy név szintén csiszolódott.
Ezt követte saját csapatának és kiadójának létrehozása, megszületett a TrueSounds ! Ezek az estek az egyik legnépszerűbb klubjelenséggé váltak Magyarországon - rövid idő alatt.
Az eleinte hobbiként jelentkező rádiózás, szakmai szerelemmé és még keményebb elhivatottsággá vált, így a lemezlovasi pálya mellé a rádiózás is bekerült Dandy életébe.
INVOICE
Az elektronikus zene iránti vonzódása már nagyon fiatalon kialakult, ezért mondhatni biztos alapokkal kezdhette el pályafutását 2001-ben.
A kitartó gyakorlás eredményeképp rendszeres fellépője lett a Veszprém környéki elektronikus zenei rendezvényeknek és rádióknak. Országos szintű bemutatkozása 2004-ben indult el, amikor régi barátja Dandy kezdeményezésére létrejön a Truesounds csapat!
A veszprémi Mythos Music Club és a tatai Cocoon Club egyik rezidenseként hamar belopja magát a zeneszerető közönség szívébe.
Napjainkra már szinte az összes magyarországi klubban játszott, többször komoly nemzetközi line-up részeként is.
Zenei világa az idők folyamán folyamatosan változik, de a főirány mindig a house műfaj maradt.
2005-ben Mattan-nel közös rádiózásba fog, elindítják a Truesounds Radio Show-t a Justmusic.fm-en, mely azóta is töretlenül hallható, külföldi és magyar dj-k rendszeres vendégszereplésével.
2009 tavaszán jelentek meg első produceri munkái.
COYOTE
Coyote - polgári nevén Pörneczi Gábor - lemezlovas karrierje 18 éves korában kezdődött. Egy barátjával, Dandy-vel (aki napjainkban a magyar house-szcéna egyik legmeghatározóbb alakja), az alig ismert "BedRoom DJ" kategóriából való kitörés reményében, saját party-k szervezésébe kezdtek. Rendezvényeik sikerességét és kettejük népszerűségét jelezte, hogy a néha különleges helyszíneken megtartott rendezvényeiken szép számú, 300-400 fős törzsközönségük gyűlt össze rendszeresen. E partyknak, valamint az internetről letölthető live és promo mixeinek köszönhetően vált Coyote neve annyira ismerté, hogy a party-szervezők folyamatosan hívták fellépni a legjobb nyugat-magyarországi klubokba.
2000 körül karrierjének újabb lökést a veszprémi Radio Jam elektronikus tánczenei műsora, a Fresh Jam adott. A műsornak is köszönhetően három évig rendszeres fellépője volt a Balaton északi partján akkoriban üzemelt legnagyobb klubnak, a balatonfüredi Átrium-nak.
Első budapesti fellépései is az ezredfordulóra tehetők. A legendás, leginkább egy több száz főre duzzadt házibulira hasonlító ZTM-ek keretében villantotta meg Coyote először a fővárosnak electro-s, minimal-os énjét. E fellépései során lopta be magát a hazai szakújságírók szívébe, s a szakma figyelme is egyre nagyobb mértékben irányult munkásságára.
2003-ban Dandy-vel karöltve újra saját party-sorozat megvalósításába fogott Sopronban, Late Night Series néven. Rendezvényeik sikerén felbuzdulva a rezidenciául szolgáló szórakozóhely tulajdonosa újra nyitotta Sopron legendás klubját, a Fless Club-ot. A házigazdák ők, valamint a Fless korábbi két residense Junkie és Hawky lettek. Ez a négyes másfél évig klubtörténelmet írt a városban. Vezényletükkel minden héten változatos, különleges hangulatú partikban lehetett része a nagyérdeműnek. A hazai dj társadalom színe-java megfordult náluk, fiatal tehetségeknek biztosítottak fellépési lehetőséget, külföldi lemezlovasokat hívtak meg vendégszerepelni.
A Fless rezidenciájával egyidejűleg, a 2003-as év második felében Coyote csatlakozott Magyarország legnagyobb rendezvényszervező csapatához, a Deadcode Production-höz. A mindenkori magyar techno-ban vezető, irányadó szerepet betöltő party sorozatot, a Hyperspace-t is magáénak tudható csapat tagjaként újabb kapuk nyíltak meg előtte. A szakma nemzetközi elitjével lép fel rendszeresen, zenei korlátok, megkötöttségek nélkül prezentálva az általa képviselt elektronikus tánczenei vonalat. 2008-ban elindította saját projektjét a LOGICAL-t, melyben hasonló zenei beállítottságú társaival próbálja megvalósítani az elektronikus zenéről alkotott képét.
Coyote nevét rendszeresen ott találhatjuk a legrangosabb fesztiválok, különleges rendezvénye és legjobb klubok fellépői között.
Szerteágazó zenei ízlésvilága, az ujdonságokat, a kisérleti stádiumban lévő hangzást folyamatosan kereső énje tükröződik dj szettjein is. Fellépései alkalmával friss, ropogós zenékkel operál. Visszafolytott energiákat meg-megrobbantó játékával bizsergeti a közönség szürke állományát, s készteti önálló életre a kevésbé táncos lábakat is.
Aki már hallotta játszani, az tudja róla, hogy egy igazi zenei "Freak". A szettjeiben techno, house, rock, electro, acid, minimal, pop zene, hip-hop, minden előfordul, amit mixelni lehet. Sokszínű, friss, modern hangzásvilágával, haladó szemléletmódjával Coyote lemezlovas karrierjének ívelése megállíthatatlan.
Ha teheted, gyere el Te is egy a nevével fémjelzett buliba, s megbizonyosodhatsz róla, hogy a fent említetteknek a fele sem tréfa!
SANFRANCISCOBEAT AKA. PROFILE25
A SanFranciscoBeat (aka Egér) név mögött álló Kovács Krisztián tizennégy évesen, 1996-ban kezdett összebarátkozni a lemezjátszókkal.Elsõ inspirációit DJ Newl tech-house szettjei adták, ezért a kezdeti idõszakban leginkább tech-house és hard-house zenéket pakolva igyekezett megnyerni közönségét. Próbálkozásai olyannyira jól sikerültek, hogy a 96-os debütálás után szinte rögtönaz underground szemléletéről elhíresült, illegális bulik havi rezidense lett. Ennél jobb kezdõlökés aligha kell egy dj-karrier beindulásához! Krisztián 98-ban már a legnagyobb budapesti klubokban, például az E-klub Underhouse-estjein fedte fel lemezes-táskájának titkait.
Az általa játszott, egyre szélesedõ zenei spektrum mind nagyobb érdeklõdést kapott.Ennek bizonytékaként lehetett õ a Viasat televízió 2001-es 'Bár' –valóságshow lemezlovasa, s egyben a Budapest Parádéninduló Viasat-kamion dj-je. Ettől kezdve egyre mozgalmasabb éjjelek köszöntöttek SanFranciscoBeat-re: techno- ésproggie-bulik közkedvelt művészeként koptatta tovább a lemezjátszótűket erdõs fesztiválokon és zárt bulikon éppúgy,mint Budapest menõ kávéházaiban és klubjaiban. 2002-ben, újabb jelentos mérföldkőhöz érve, Slam Jr. Strictly-csapatának tagja lett, s ennek köszönhetõen alkalma nyíltproduceri vágyainak beteljesítésére. Zenéi azóta az E-Klub válogatásalbumán (No Way / 2003), a Freee Magazin korongján(Strictly One rmx / 2004) is megjelentek. 2004. öszén megjelent a Slam Jr. gondozásában a Strictly! Promo elnevezésű E.p., amit munkatársával, Alpha Beat/BlackNavy-vel együtt közösen készítettek el. A korong jelentős belföldi és nemzetközi sikereket tudhat magáévá. 2005 telén megjelenő Slam Jr. Terra című mix lemezén is fellelhető munkássága egyes elemei.2005 márciusában hamarosan megjelenő az MB. Project név alatt, új zenei darapja, amit két munkatársával közösen készítettek el(Grabovsky-val és az MB. Project alapító tagjával Balázs Lacival).
REECOBA AKA. IGOR DO'URDEN
1989-ben kezdett foglalkozni a zenével. Kezdetben csak a hangszeres zene vonzotta, amatőr zenekarokban dobolt, mellette pedig jazz iskolában képezte magát. A kilencvenes évek közepén robbant be életébe az elektronikus zene, ennek eredményeképpen ’96-ban már dj-zéssel foglalkozott, az elkövetkezendő egy-két évben pedig kisebb klubokban lépett fel. Ezzel egy időben csatlakozott a Deadcode Production-hoz, akik Közép-Európa leghíresebb parti sorozatát, a Hyperspace-t indították el. Az ezredfordulón önálló mix cd-vel jelentkezett, amit még egy követett két év múlva. 2002-ben producer barátja, Jay Cortez jóvoltából jelentette meg első bakelitjét a Strip Rec.-nál Genuine címmel. 2003-ben megalakította saját kiadóját Mutation névvel. A label első megjelenése is ebben az évben történt, a kiadvány címe pedig Rock Zero lett. A lemez olyan neves producerek listáján szerepelt, mint pl. Oliver Ho vagy Inigo Kenedy. 2004-ben Reecoba előadói névvel is zenélésbe kezdett, hogy szíve szerint kalandozhasson a különböző stílusokban. Ez azonban azt eredményezte, hogy egyre jobban „elhatalmasodott” rajta a „minimál érzés” és így már Igorként is megmutathatta zenei ízlésének sokszínűségét. Rengeteg produceri munkával büszkélkedhet, amik általában válogatás lemezeken jelentek meg. Zenéjére leginkább a minimál hangzás jellemző, bár nem idegen tőle a keményebb, birminghami stílus sem. Fellépései szinte mindig kiemelkedőek, hiszen kivételes mixelési technikával rendelkezik. Szettjeire két szó a legjellemzőbb: dinamizmus és változatosság.
Nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy olyan sztárokkal játszhatott már együtt, mint Richie Hawtin, Sven Väth, Josh Wink, Jeff Mills, Luke Slater, The Advent, Alter Ego, Chris Liebing, Joey Beltram, Regis stb. Közel tíz éves dj pályafutása során Magyarország szinte minden klubjában és megarendezvényén megfordult és az összes szomszédos országba is eljutott.
Junkie&Hawky
Az ezredforduló misztikus évében történt, hogy Junkie & Hawky rezidenciát kapott Nyugat-Magyarország legendás soproni klubjában, a Fless Clubban. Nem volt sokidőre szükségük ahhoz, hogy elbűvöljék a közönséget és hamarosan elindították önálló klubestjüket. A Secret Fusion névre keresztelt party-sorozat hamarosan a legnépszerűbb vidéki projektet közé emelkedett. 2003-ban a srácok búcsút vettek az akkor bezárt Flesstől, és a Secret Fusiont a sokkal nagyobb méretekkel rendelkező Hangár Music Gardenbe költöztették. A még több rajongó befogadására képesúj rezidencia egyben új kihívást jelentett, amit Junkie és Hawky abszolút jól oldottak meg: klubestjük egyre erősebb népszerűsítése érdekében úgy döntöttek, nemzetközi vendégművészek felléptetésével szereznek újabb híveket. A Secret Fusion -ön azóta megfordult Bill Patrick ( USA ), Metope ( D ), Basteroid ( D ), Joachim Spieth ( D ), Makai ( UK ), Eric Fischer ( A ), Tibcurl ( A ), Crazy Sonic & Fauna ( A ),Gerwin Kante ( A ) és sokan mások. A házigazdák pedig magától értetődően mindig tudásuk legjavát nyújtották ezeken a bulikon, és ma is csak azon vannak, hogy alegjobbat kapja közönségük. Unikális stílusuk, mely szexi, funky, deep-house-tól az extatikus és groovy tech-house-ig az elektronikus zene legváltozatosabb elemeit öleli fel,mára a leginnovatívabb tehetségek sorába emelte a két soproni srácot. A legfontosabb fesztiválokon és a legjobb klubokban játszanak folyamatosan; szerepeltek már Carl Craig, Josh Wink, Timo Maas, Lee Burridge, Michael Mayer, Roger Sanchez, Tiefschwarz, Silicone Soul, Darren Emerson, Hernan Cattaneo, Junkie XL, és James Zabiela mellett is. Junkie és Hawky kétségkívül megérdemli figyelmünket.
Tartsuk szemmel őket!
Sikztah
Szilágyi Norbert vagy ahogyan a magyar zenei közegben ismerik Sikztah már az elektronikus kultúra alapkőletételénél jelen volt. Elkötelezettsége és lelkesedése a szakma iránt napjainkig egy szemernyit sem változott.
1990-es évek elején jártunk, amikor a föld alatt mocorogni kezdett valami. Országunkban az amerikai példát követve (első videó klippek, Style Warz, graffiti) olyan érdeklődési körök jelentek meg mint a break tánc, az utca dekorálása vagy a szavakat rímekbe öntő MC-k és alájuk húzós ütemeket pakoló DJ-k. Ebben a közegben szocializálódott Sikztah és már 1991-től partyszervezési munkálatoknak szentelte szabadidejét. 1994-ig kellett várni, hogy neve országszerte ismertté válljon, ez elsősorban az aktuális évi Technics DMC Battle dobogójára jutásnak volt köszönhető. Az idő előrehaladtával kezdtek felgyorsulni az események, a fejlődés exponenciálisan növekedett. A házibulikon való zenélésektől eljutott országos elismertségű események fővezérévé válásáig. Köztes állomások a 98-ban induló Stargate/Zoom Club rezidensi címe vagy a 99-ben beindított "The Etiket" partysorozat életrehívása.
A győri szcene legnagyobb örömére 2000-ben szabadtéri rendezvény alapjait fektette le a "DumDum" fantázianéven futó eseménysorozat címén. 2001/2002-ben a fénykorát élő győri hiphop élet megkoronázásaként hangulatos kávézót nyitott Mecca Café néven, mely nívós freestyle jam sessionok helyszínét adta. Szintén ezekben az években került megrendezésre a Summer Style Warz graffiti battle, melyen az ország legismertebb firkászai dekorálták ki Győr különböző addig dögunalmas részeit. Lehetne még sorolni a számtalan beindított vállalkozást, side projekteket a menedzsmenti dolgokon át a partyszervezésig mind-mind Sikztah hiperaktív munkamoráljáról tesz tanubizonyságot.
A folyamatos előrehaladás mentén a zenei ízlés is változott. A korábbi baseball sapkás hiphop előadó a legminőségibb breakbeat prezentőrré vált. Zenei repertoárja szinte végtelen, fellépései alkalmával elsősorban House/Electro/Techno és Breakbeat ütemeket pörget azokon a bizonyos lejátszókon.
Cartridge
Cartridge (Preiner Tibor) 1996-ban, Sopronban kezdte pályafutását.
Mindig is erősen „fertőzödött“ a nyugati rádió, az FM4 elektronikus zenéi által, mely következtében maga is a lemezjátszók rabja lett…
Szettjei változatosak, az electro-tól a house-ig, a techno-tól a minimál-ig, de továbbra is underground egyengette útját.
Cartridge a Smashing Beats egyik alapítótagja és a BUKSI-Records társalapítója.

